2024. május 09., csütörtök

Agrometeorológia

Adott napon: 
Keresés:
#654
Fél szatyornyi friss, zsenge zöldborsó a kertbõlnevet
Link
#653
Akadozik a képfeltöltés. Most már mindenféleképpen regisztrálok a Gallery Site-ra.
#652
Ismerõs a neve, de mi mindig Basudint vagy Arvalint használtunk, de most mintha ezek se nagyon pusztítanák õket...
#651
Régebben volt egy nagyon hatásos méreg ellenük, nem tudom ki ismeri, Buvatoxnak hívták. Sajnos betiltották, pedig az aztán kiszedte õket... A járatba kellett önteni egy kis kanálkával (por alakú, 1mm körüli szemcsékbõl állt), rá fél dl víz, aztán pár órán belül biztosan kinn álltak a bejáratnál. Vagy rosszabb esetben benn pusztultak el a járatban. (Volt olyan is hogy 10 percen belül kinn voltak, de általában kellett várni pár órát.)
#650
Ezek szerint nekünk két yukka növöget már egy évztizede a portán, he-he!
Látszik rajtuk, hogy megélnek, ám túlzásba nem viszik, majd csinálok róluk képeket.
#649
Itt is nagyon sok a lótetû, a paprika és paradicsompalántákat tizedeli is rendesen, pedig újságpapírba is betekertük a szárát a rágás ellen, de semmi haszna, az újságot is átrágják ezek a dögök, Arvalin is megy a lyukakba, nem igazán használ, egy-két döglött példányt látni csak, a járatok viszont egyre gyarapszanak. Vakondot nem is látni, pedig jöhetnének, van belõlük bõven. Egyetlen hatásosnak tûnõ megoldás, ha állandóan mozgatom a talajt, és szedem ki õket (már amennyit elõ lehet ásni). Az ásásoknak köszönhetõen eddig vagy 40 db-ot (átlag 2-4 cm-esek, a legnagyobb példány 5,5(!!)cm-es volt)szedtem ki a kertbõl. A tegnap esti esõk miatt még vizes a talaj, de délután már megyek ki és folytatom a hadjáratot. Ez van...
#648
Sziasztok!
A következõ hozzászólásomat és a képeimet tényleg csak az nézze, akit érdekel a téma. Télálló kaktuszok és szabadföldi yukkák.
("mediterrán kert")

Ez az opuntia phaeacantha forma tavaly hozott egy virágbimbót, de két napig nem néztem ki a kertbe és elvirágzott. Nagyon szomorú voltam. Idén 12 bimbó van már rajta, amibõl tegnap 2 már ki is nyílt, igaz még nem teljesen. Egyik napról a másikra a virág közepe vörösre színezõdik:
Link
Link
Link
Egy másik o.phaeacantha formán rengeteg virág lesz:
Link
Link
Link
Ez az opuntia már 3 éve van nálam, de még csak idén hoz elõször virágokat. Nagyon kiváncsi leszek rá.
Link
Link
A Cylindropuntia imbricata idén nagyon sok és erõteljes hajtásokat hoz. Már egyre magasabb. Állítólag 3 m-esre is megnõhet:
Link
Link
Link
Link
Link
még piciLink
Többel nem akarlak titeket "terhelni".
És távolról az összes: Link

Illetve még 1-2 yukkás kép.
A legáltalánosabban ültetett yukka a yucca filamentosa hozza a hosszú virágszárakat:
Link
Link
És a tavaly szerzett most már 1 éves(törzses)yucca recurvifolia példányok. Idén olyan gyorsan nõnek, mintha húznáknevet
Link
Link
Link
Link
#647
Embertelen a vegetáció felénk, a folyamatos kisebb-nagyobb esõk és a meleg idõ miatt úgy fejlõdik minden, hogy öröm nézni, akkora barackok lesznek, mint egy dinnye, és akkora dinnyék mint egy ház laza
#646
Sziasztok!
Hoztam már végre én is pár képet a kertbõl.
nevet
A krumpli ahhoz képest elég szépen fejlõdik. Tegnap lett rajtuk permetezés végrehajtva:Link
Link
Nemtudom kint a kertben három nappal ezelõtt mekkora felhõszakadás volt, de a "púpokat" elég jól lelapította. vidám
Viszonylag még friss, 5 napja ültetett krumpli: Link
Hagyma szépen megugrott: Link
Link
Bab: Link (ezen látszik, hogy az esõ szép egyenletesre öntözte a talajt)
hagyma, borsó, krumpli, bab, málna...
Link
Kajszibarack:Link
Link
Link
Szomszédnak talán a paradicsoma(?)
Link
kajszija, õszije:
Link
Két portával feljebb. kukorica, krupli:
Link

#645
Igen, ez még bevált módszer, és környezetkímélõ.A Bi-58 erõs gázosító foszforsav-észter, belélegezve is veszélyes.(kiskönyv)
A csalán-teáról olvastam én is, abban a (hangyasav?) természetes rovarölõ-ûzõ szer. laza
#644
A kertünk kisebb (4-500m2 közötti) mérete miatt szerencsére a kapatox hatásos és lehetséges megoldás, he-he!
#643
hát igen én is tudom fõleg a folyó fû még a rotakapa se vágja ki !
#642
Ezekkel a gyomokkal mostanában nem lehet bírni: kacsint
Link
Link
Link
#641
Huh, az anyját, milyen módszereket tanul meg itt az ember vidám
Majd szólok nekik! kacsint
#640
Azért van alternatív mód is.
Csalánt kellene vízben rohasztani. Kicsit morbid, de mûködik.

5 l vízbe kb.1 kg. csalánt kellene ebben a jó melegben legalább 4 napig áztatni, majd átszûrni és kipermetezni.
#639
Majd szólok nekik, de szerintem a kivágás mellett fognak dönteni, fõleg, ha csak így lehet beszerezni ezt a szert (nem sz@rt). nevet
Köszi Neked is. nevet
#638

beillesztett kép


Elvétve akad néhány ilyen 5 centis példány,de biztos van több,mert a vakondokállományom folyamatosan frissül.
Hetente 1-2 pedig áldozatul esik a macskáknak,kifigyelik mikor túrja kifelé a földet,aztán egyszerûen kihúzzák.
beteg hideg
#637

BI-58-at kellene valahogy szerezni, csak az a baj, hogy idéntõl nem adják csak kiskönyvre, nekem sikerült azért egyet szerezni.
#636
Köszönöm a kedvességed laza
Tök jók a képeid, tényleg olyan buckás, rettentõ kíváncsi lennék egy buckatetõ és egy buckafenék minimum, maximum és középhõmérsékleti átlagára, meg egy tavaszi talajhõmérséklet mérésre kukoricaültetés elõtt!
#635
A mi egyik darab földünk is ilyen (ez mindjárt itt van Debrecen alatt). Két vége épp csak egy pár 10 centivel van magasabban, ott sárga, középen meg feketéllik a java. Napos idõben olyan, mintha felhõ árnyéka vetülne oda nevet Gondolom hasonló, mint amit Te is láttál.

De ez nem az a klasszikus lápos-vizenyõs mélyedés, illetve csak részben, mert azért itt is átlagnál magasabb a talajvíz szintje. Az a "vicces", hogy itt a csernozjomra ráhordta a szél a homokot, hol vékonyan, hol meg vastagabban. Szerencsés esetben ezt a kettõt össze lehet egy mélyebb szántással mûvelni, akkor tényleg elég jó termõföldet lehet nyerni, ahogy Bellone is mondja. Igaz, hogy nem fogható egy hajdúháti vagy egy érmelléki csernozjomhoz termékenységben (egy darabunk utóbbiból is van, személy szerint én erre esküszöm, ha termõföldrõl van szó kacsint ), de a magas talajvíz pl. ilyen ínséges idõkben, mint ez a mostani, életet ment.

A tipikus nyírségi, apró csigácskás, buckaközi mesterség máshogy mûködik, annak homok az alapja, csak az ismétlõdõ vízállások agyagosodást indítanak be. Ezek réti(es) dinamikájú talajok lesznek, a szürke-szürkéssárga különbözõ árnyalatai rétegzõdnek, ha szelvényt ásunk. /Ligetalja ebbõl él, ha ez nem lenne, a torma se az lenne, ami.../
Aztán felmenve a "hegyre", szép sárga a szelvény, leszámítva a felsõ humuszos 10-40 centit, meg az egy-két araszonként beékelõdõ téglavörös kovárványcsíkokat. No, ez meg már erdõtalajnak számít.
...ennyit a szelvényelemzésrõl...Floo, csak a Te kedvedért! kacsint

Ja, és vállalom a titulust, világéletemben buckát laktam (bár mi is "hegy"-nek mondjuk) nevet

Végül pár kép a sajátok közül: Dél-Nyírség
Link Link Link Link Link
(nem ideiek természetesen)
#634
Elég sok éve megvan már a mamáméknak, de idén valószínûleg annyi van neki.
Köszönöm mégegyszer a segítséget Nektek, valószínûleg hasonló lehet a probléma, mint amit említettetek.(tetû)
#633
Pont ugyanilyen pusztult ki a házunk elõtt és támadta meg az említett fehér kártevõ. Sajnos a tiédet így pontosan nemtudom megmondnai, hogy mi támadta meg. Ez mindenféleképpen egy "kényesebb" fajta.
nevet
#632
Link így néz ki és az egész levele hófehér.
Bubu és siheone, köszönöm az eddigi segítségeteket nevet
#631
Akkor nem gomba, hanem tetû,és atka.Az atka tud olyan fehéres gyapot-vattaszerü dolgot szõni, nekem is szenvedett az orgonám tõlük.
(Atkaölõ,vagy Agrolos lepermet,05-1%-ossal., de ne napfényen,hõségben,csak este.)
laza
#630
Ha nem is látom, és nincs fajta sem megnevezve; a fehéres foltok a "lisztharmat"ra utalhat.Azért írd meg, milyen bokor.(rózsa?)
#629
És a legáltalánosabb, legeterjedtebb fajtáról beszélünk? nevet Nálunk a ház elõtt volt egy keményebb levelû változata és az támadták meg fehér tetvek, majd szép lassan kipuszult.

Letudnád fényképezni valamikor? Az volna a legjobb.
szegyenlos
#628
Még jó, hogy van google nevet , az utóbbi.
#627
Nagyon szép a krumplid. Nálunk most kezdett el erõteljesebben növekedni. De még jóval kissebb, mint a tiéd. Majd hétvégén fotózok a kertbennevet
#626
Pontosan milyen örökzöld bokor? Abba beletartozik a tuja vagy a fagyal is.
#625
Szeretném megkérdezni, hogy tudjátok-e, mi lehet a gondja a mamámék örökzöld bokrának?Az összes levele tele van fehér foltokkal, de ugyanez a jelenség megfigyelhetõ az unokatestvéreméknél is.
Gondolom valami gomba lehet vagy valamilyen betegség, remélem tudtok valami választ adni.
Elõre is köszi.
#624

Iszonyú mennyiségû lótetû van az idén, és muszáj volt venni Arvalint, de egy kg. 1800 HUF!


#623
Sajnos a krumpli növekedésén meglátszik a esõ hiánya,az a patakvíz amibõl locsolunk nem tartalmazza azokat az anyagokat ami a növényeknek kellene, sok helyen locsolás után amikor felszárad a talaj valami fehér kiütéses foltok vannak a talajfelszínen. kacsint
Link
Link
Link
A Cleopátra azért beindult szépen:
Link
Link
Link
Link
A hét eleji öntözésnek és a kevés esõnek köszönhetõen a nagyobb szárú krumpliban még nedves a talaj.
Link
#622
A seregélyek itt is sok kárt okoznak, de idén még nem jöttek, viszont a verebek eszik idén elég rendesen a cserit, leverik kivágdossák, de azért bõven marad a családi fogyasztásra belõle. Folytatás: Paradicsomoknál jártam: Holland féldeterminált: Link Korall: Link Paprikák: Link Link Bab: Link Ennyi egyelõre, jó locsolást, és eredményes védekezést a kártevõk ellen mindenkinek!
#621
Valamit tudnátok ajánlani a csóró-madarak ellen? Lenne légpuskás leszedés, de ezt én is elvetem,nem gyilkolni akarok, csak elzavarni õket,egy utca után 200 méterre ott a gyep;
Link
nevet laza
#620
Nagyon szép a cseresznyéd,meg a többi földi gyümi, olyan ellopós fajta. Nyammm.. laza
Vigyázz rá,mert nálam is éredik, de a seregélyek nagy gyûlést tartanak a szomszéd magas fáján.( az éppen a szélmérõ) nevet
#619
Nagyon klassz az Othello, és szépen indulnak a dugványok.nevet Nálunk most 4 indult el szépen a tavalyi friss dugványokból, bízom benne, hogy ezek már maradnak isnevet Az eredeti tõ sokkal gyengébb a Tiédnél, nem lesz rajta ilyen sok, de szegény mostoha helyen van, tényleg csak az életösztöne mutatta meg, hogy egyáltalán ott van.
#618
Nálunk így néz ki most a helyzet: cseresznye Link eper Link ribizli Link kajszi Link körte Link köszméte Link bodza Link õszibarackok Link Link uborka Link sdinnye Link gdinnye Link nagydobosi sütõtök Link Paradicsomok: Kecskeméti Link Lugas Link Korai Link A többit majd legközelebb.
#617
Én hegylakó vagyok laza nyelvnyujtas Mivel Nyíregynek ezt a részét ahol lakom, Sóstóhegynek nevezik. vidám Van is 3 "hegyünk" (Keselyûs-, Kereszt-, és Bodó-hegy (gugli earthön is látszik) laza
#616
Bizony más a talaj.. Majd csinálok olyan képet a szomszéd területrõl, amin szépen látszik a talaj foltossága, ami a magassági különbségekbõl ered (pedig nem is olyan nagy különbségek, csak épp enyhén hullámos).
Az a rész amit legelõnek hívunk mi (régebben tehenet legeltettek ott, most birkák-kecskék járják), egy vizenyõs rét. Fekete talaja van, benne apró csigahéjakkal. Járnak oda kócsagok is, a pocsolyákból halászni.

Egy tavalyi kép, ilyen szép volt a borókás, most szárad el szomoru szomoru Link Ezt a ritka homoki növényt se látom sehol Link
#615
Óriási eltérés van a buckák talajszelvényében, korábban terepgyakorlatok alkalmával volt szerencsém ezt is (egy védett parabolabucka szélén és annak közelében fúrtunk) megfigyelni. Nagyon érdekes, hogy a homok abban a pillanatban, hogy megfelelõ nedvességet kap az alsóbb rétegekbõl máris megindul rajta a humuszosodás, valamivel kötöttebb lesz, nagyobb rögökben porlik az ember kezében, nem lesz annyira "folyós" (futóhomokból humuszos homok lesz) ez a sivár vidéken maga a mészlepedékes csernozjom "szupertalaj" amit azonnal ellepnek a növények és tovább javítják. Egy kis trágyázás, szántás és máris kész a nem is olyan rossz homokos termõtalaj, ilyeneket próbálnak megmûvelni a környéken (itt Debrecen határában is van erre példa), néhol egész jó eredménnyel. Fura világ ez, ennél csak a szikes puszták mikroformái érdekesebbek: szikpadkák, köztük a csillogó vizû sekély sós tavacskák, sótûrõ és nedvességkedvelõ növénytársulások váltják egymást egy szemre szinte teljesen sík vidéken (pl. a Hortobágyon). Ezen a területen csak a talaj felsõ 5-10 cm-ét vizsgálva ilyen eltéréseket produkál a természet. Tényleg fantasztikus! vidám
#614
Hogyne-hogyne, azért is tettem utána a vigyorgó napszemüveges csákót, mert bár az éjszakai hõmérsékleteknek is lehet hozzá köze, de tényleg így van, a buckák közötti mélyedések alján megülõ csapadékvíz külön kis oázist tud létrehozni ott!
Megnéznék egy buckatetõ és egy buckagödör talajszelvényt, micsoda különbség lehet a felsõbb rétegekben!
Akkor Te és Hari buckalakók vagytok laza
#613
Jól mondod! De mellette ott van a talajvíz hatása is, persze nem minden egyes mélyedésben. Sokszor az ilyen "gödrök" belvizesek, valóságos miniatûr mocsarak, növényzetük is merõben más mint a buckáké. Hari egyik képén is ott a kecskefûz a "gödörben".
Még a talaj is teljesen más lehet lent, mint fent, azelõtt ilyen helyekrõl szedték a vályogvetõk az agyagot, míg 50 méterrel odébb szép sárga bányahomokból van a "hegyoldal". Épp ez a szép ebben a tájban: a változatosság...külön kis világok 50-100 méterenként.

Hari, szép képek, bizony magával ragadó vidék. Nekem is volt szerencsém ilyen helyen cseperedni.
Ma meg a Nyírség egyik legszélsõ buckáján kertészkedni...a fórumot olvasva már el se merem mondani, mennyi vizet kapnak a fák és milyen idõközönként... szegyenlos
#612
A borókák kapnak vizet, meg még néhány hamisciprus, és az az ágyás is, ahol a rózsák is vannak.
nevet Denevérek is vannak, alkonyattól látni a levegõben körözni.
#611
Hát ne dobálózdjunk mi itt a 100 literekkel, holott Hari földje megérdemelné ezt,az égiektõl. A rózsákra elég lenne 5 liter is.

Nagyon szép képek Hari, engemet az ausztráliai Kroki-Dunde filmjére emlékeztet,amikor fogadja a vendégeit, ahol gyurgyalagok helyett óriás denevérek csüngenek a fán... laza nevet
#610
Hát bizony, a buckák tetején magasabb az éjszakai hõmérséklet (alacsony rh, nuku harmat, kiég a fû), közöttük a mélyedésekben meg alacsonyabb (magasabb rh, ezáltal van harmat, zöld a fû) laza
#609
Így van, azért írtam, hogy az én 110literemet kell-e ismételni 2-3naponta, he-he!

Nálam annyiból jobb a helyzet, hogy csak egy öntözendõ cseresznyefa van ásott földben (egy másik egy dió, ám azt locsolni nemigen kell), a többi alatt dús gyep van (itt, a gyümölcsös egy részét ábrázoló képen jól látszik: Link ) és a talaj is kötött fekete föld.
#608
Mai képek, innentõl: Link az akácvirágzás vége. A homokbuckák közti mélyedésekben zöld a fû: Link míg a dombokon száraz Link (itt költenek a gyurgyalagok). A borókáink rozsdásodnak szomoru Link A szomszéd földje most nem zöldebb, sõt: Link Link Link Az oázis a mi "kertecskénk" Link néhol egész hosszú fûvel Link Alakuló évelõ dísznövényes ágyás Link nyílik már a rózsa Link végül egy lonc-féle Link
#607
Az a hõségtõl, vagy a Rh.-tól is függ.Helyi tapasztalat szerintem.Ha 2 naponként sarabolóval,kapával belevágtok a "csurgóba",kitányérozott helyre, és nedves 10-20 cm. mélyen akkor nem kell öntözni.Én a homokra vagyok belõve, itt 3-4 naponként kell a 100-150 liter,mert ha beforrósodik a feltalaj, leáll a felszívó erõ, megfõ a bolyhos gyökérzet.
Ha viszont nedves a talaj 20 cm mélyen, akkor nem érdemes locsolni, mert a túlöntözés gyökér-gombákat, levegõ-hiányt okozhatnak.Jót tesz ilyenkor egy feltalajos,2-5 cm-es sarabolás,szellõztetõ kapálás (az öntözõ csatornára).

"Én így próbálom a fákat nedvességhez juttatni.
2 naponta kb. 2-300 liter/fa"

Ezt Koczkás irta, azért is szóltam, mert ez túl sok.

#606
Meg rengeteg sárgabarack lesz. Majd 2-3 hét után beindul a természetes ritkulás, de ha maradnak, akkor érdemes a terhes ágakat kikötözni,nehogy egy átlagos zivi szele lehasítsa az egész oldalágat. laza szomoru
#605
Ezek szerint a 110liter/fa tegnap fák alá juttatott víz 2-3naponta megismételendõ?
Az sem sok egy kicsit (hisz a mélyben még van nedvesség)?

Utolsó észlelés

2024-05-09 01:04:03

Ercsi

15.6 °C

00000

RH: 66 | P: 1019.2

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

121020

Hírek, események

Indul a MetNet előrejelzési verseny sorozatának 40. sorozata

MetNet | 2024-05-03 15:08

pic
Kis pihenés után folytatódhat a meteorológiai megmérettetés, immáron 40.